A Beszélgetések a Galériában sorozat legújabb eseménye szeptember 9-én 17:00-kor kezdődik a Kernstok Galériában (Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 104-106. Városháza). Horváth Dániel tanár Kemény Zsófi költővel találkozik a kerekasztal mellett. A belépés díjtalan, a programról további információk Kiss Juliannánál a +36-20-823-3424-as telefonszámon, illetve a közösségi oldalakon.
Kemény Zsófi költő, író, slammer, rapper. 1994-ben született Budapesten.
Első regénye 2014-ben jelent meg Én még sosem címmel, ezt követte első verseskötete a Nyílt láng használata 2015-ben. Második regénye a Rabok tovább 2017-ben került kiadásra. Szintén 2017-ben jelentek meg Arany János versei Kemény Zsófi válogatásában. 2018-ban Kondor Vilmossal jelent meg közös regénye, Értetek teszem címmel. Zsófi fordította le Guus Kuijer: Mindörökké együtt című regényében a versbetéteket. Hét antológiában jelentek meg versei, többek között: Szívlapát (szerk. Péczely Dóra), Egy feminista nem jár rózsaszínben (szerk. Scarlett Curtis). Legújabb könyve, Az aranykor fénykora, ősszel jelenik meg. 2020-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmdramaturg szakára járt, jelenleg is egy saját sorozaton és egy romantikus vígjátékon dolgozik, a címe Cicaverzum, Szeleczki Rozália rendezi.
Zsófi számtalan díj tulajdonosa mind a slammerként, mind íróként / költőként. Tagja a Szépírók Társaságának és a József Attila Körnek. Saját elmondás szerint a Sárvári Diákírók pályázatán elért eredményeire a legbüszkébb.
„A Sárvári Diákírók pályázata, egy olyan középiskolásoknak szóló irodalmi verseny, ami több mint negyven éve körülbelül ugyanabban a formában létezik, apám, nővérem és a barátaim háromnegyede részt vett rajta (plusz a fél élő magyar irodalom Varró Dánieltől Grecsó Krisztiánon át Krusovszky Dénesig). Azzal, hogy ott kétszer is arany minősítést kaptam, lekerült a vállamról az önigazolás gondja: nem szívesen hívom magam költőnek/írónak, de úgy érzem, hogy jogom van költeni/írni.”
Kemény Zsófi igazi 21. századi elhivatott, szókimondó, inspiráló, vagány nő. A gimnáziumi évek alatt nővérével a Kisszínes nevű duóként adtak elő akusztikus gitárkíséretű dalokat. A Klasszik Lasszóval (ami egy héttagú beatzenekar) számos fellépésük lesz idén is, valamint van egy kéttagú formációja Agócs Mártonnal (a Mezaliansz), amivel többek közt a Művészetek Völgyében is felléptek. Saját elmondása szerint mégiscsak zenélni a legfelszabadítóbb dolog a világon!
S hogy mi is az a slam és hogyan lett ő ennek kiemelkedő szintű művelője?
A slam poetry története 1984-ben indult, amikor néhány önjelölt költő és barátai a kedvenc klubjukban felolvasó esteket szerveztek egymás szórakoztatására. Később a szervezők több csapatot is meghívtak az eseményre, amely így komolyabb versennyé nőtte ki magát, performansz lett. Nagyobb esteken, amikor több csapat illetve egyén indult, akkor az egész egyfajta párbajjá alakult át, ahol a közönségé volt a döntő szó. Általában kieséses fordulókban bonyolítják le a versenyeket. Az első fordulókban több csapat/egyén felléphet, majd ezeket pontozva a továbbjutók részt vehetnek a következő fordulókban. A műveiket legalább 3 perc alatt kell előadni, a bírók, illetve a közönség döntenek a továbbjutásról. Zsófi 2012 óta lép fel rendszeresen slam poetry szövegeivel. Különféle versenyeken számos helyezést elért. „17éves koromban a JAK (József Attila Kör) szigligeti táborában tartott slam-szemináriumot Závada Péter és Simon Márton. Költőként mentem (versíró gimnazistaként, egy sárvári költészeti arany birtokosaként), slammerként jöttem el onnan.